Online-könyvek

Szöul - Dél-Korea (mini-útikönyv)

Bajomi-Lázár Dávid

Szöulról, Dél-Korea fővárosáról sokan csak azt tudják, hogy itt volt 1988-ban az olimpia, és 2002-ben a labdarugó-világbajnokság - pedig ez a város sok más fantasztikus élményt is tud nyújtani az ide utazóknak. Miért érdemes feltétlenül megnéznie Szöult? Azért, mert itt láthatjuk igazán, hogy milyen a mai ázsiai élet, de azt is, hogy milyen volt ötezer évvel ezelőtt.
Szöul modern világváros nyüzsgő üzleti és bevásárló negyedekkel, minden kényelmi szolgáltatásaival - emellett azonban megőrizte az elmúlt ötezer év történelmi emlékeit is. Múzeumok, galériák, ősi műemlékek, templomok, királyi paloták várják az ide látogatót. Emellett a város látványa is lenyűgöző a rajta keresztül kanyargó Hangang folyóval, monumentális parkjaival és a körülötte magasodó hegyekkel. Annak, aki a kultúra, a természet, a történelem, az ázsiai élet, a szórakozás, a különleges gasztronómiai élmények iránt érdeklődik, feltétlenül el kell látogatnia Szöulba.
A város a koreai félsziget közép-nyugati részén fekszik. A Hangang folyó két részre osztja, a Baekdudaegan hegy keletről, a Handuk hegység pedig délről határolja. A folyó ivóvizet szolgáltatott és vízi útvonal is volt egyben, a hegyek pedig nem csak az időjárási viszontagságokkal szemben védtek, hanem az ellenséges támadásokkal szemben is - nem csoda, hogy már ötezer évvel ezelőtt is volt itt település. Szöul 600 évvel ezelőtt, az utolsó királyi dinasztia, a Joesun (a régi írásmód szerint Chosun) dinasztia idejében lett Korea fővárosa.

Indulás:

A Magyarország és Dél-Korea között fennálló egyezmény szerint a két ország állampolgárai 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak egymás országában.
A budapesti koreai nagykövetség címe Andrássy út 109., telefon: 351 11 79, fax: 351 11 82, internet: http://www.mofat.go.kr/me/index.jsp (egyelőre csak angolul). Nyitva hétköznap 9-től 17 óráig.

Szöulban négy különálló évszak van. Az éves átlaghőmérséklet 12.9 Celsius fok, jelentős ingadozásokkal: télen -13, nyáron +36 fok is előfordulhat. Az évi csapadék nagy része július és szeptember között hull le. Utazáshoz a legjobb időszak az ősz és a tavasz. Ősszel általában az ég gyönyörű kék színű, és felhőt sehol nem lehet látni - sokan mondják, hogy Korea ősszel a legszebb.

Dél-Koreába szárazföldi úton nem tudunk eljutni. Az ország félszigeten fekszik, három oldalról tenger határolja, északról pedig az áthatolthatatlan Észak-Korea. Magyarországról kézenfekvő repülővel utazni.
Közvetlen repülőjárat nincsen, viszont minden nagyobb európai repülőtérről naponta több gép is indul Szöulba. Amszterdamon, Frankfurton vagy Párizson keresztül bármelyik nap mehetünk. Az ismertebb légitársaságok közül a KLM, a Lufthansa, a British Airways, az Air France, az Aeroflot és a török légitársaság is indít járatokat. Jelenleg a legolcsóbb jegy ára 170 ezer forint plusz 6800 forint illeték. A repülőút 12-15 óráig tart.

Turista információ/internet:

A Tourist Information Center a belvárosban van (10 Da-dong (utca), Jung-gu negyed). Nyitva minden nap 9 és 20 óra között. Telefon: +82 (2) 757 0086, fax: +82 (2) 319 0086, internet: http://www.knto.or.kr/eng/.

Ha telefonálni szeretnénk, fontos tudni, hogy Dél-Korea nemzetközi hívószáma +82, Szöul körzetszáma 2.

Az internet-eléréssel senkinek nem lehet problémája Koreában. Úton-útfélen internetes kávézóba botlunk - még a távolsági buszok pihenőhelyein is találhatunk egy-két internetelérést biztosító számítógépet és fax készüléket. Ez utóbbiak ingyenesek. Egy óra internetezésért általában 1000-1500 wont kell fizetni.

Nyelv:

A koreai nyelv az altáji nyelvcsaládhoz tartozik. Összesen 10 egyszerű magánhangzót, valamint 14 mássalhangzót használnak. A Koreában használt írást hangulnak hívják, és sokan azt mondják, hogy felépítése miatt az egyik legkönnyebben megtanulható. A bátrabbak hozzákezdhetnek tanulni, valószínűleg hamarosan siker koronázza próbálkozásaikat. A dong utcát, a gu városrészt jelent.
A világnyelvek közül az angollal tudunk a legkönnyebben boldogulni.

Pénz:

A koreai pénz neve won; ezer won 185 forintot ér. Négy fajta fémpénz (10, 50, 100 és 500 won) és háromféle bankjegy van (1000, 5000 és 10000 won). Nincsen olyan sok pénzváltóhely, mint az európai nagyvárosokban, de bankokban és nagy bevásárló centrumokban könnyen lehet koreai pénzhez jutni. A bankkártyákat mindenhol lehet használni. Borravalót Koreában nem szokás adni.

Közlekedés:

2001-ig a Szöulhoz közeli Gimpo repülőtérre érkezhettünk, de már megnyílt a várostól 52 km-re az új Incheon Nemzetközi Repülőtér. Innen egyszerű eljutni a városig, mivel az érkezési oldalon van négy információs pult, ahol tájékoztatják a külföldieket (angolul) a közlekedési lehetőségekről. A buszmegállók közvetlenül a mellettük lévő kijáratnál vannak. A buszjegyek öt-tízezer wonba (900-1800 forintba) kerülnek attól függően, hogy hová akarunk eljutni a városon belül. Ha nincs közlekedési dugó, ami egyébként Szöul belvárosában gyakori, akkor egy óra alatt be lehet jutni a városba.
2005-ig felépítenek egy gyorsvasutat Gimpoig, majd 2007-ben a belvárosig.
A repülőtérről taxival is lehet menni, de ez nagyon drága. Kétféle taxi van. Az olcsóbb ára 35.000 won (6.300 forint), a jobb minőségű de luxe taxié pedig 59.000 won (10.600 forint). Vigyázzunk: egyes taxisok ott is megpróbálják átverni a tudatlan külföldieket, jobb tehát tisztában lenni az árakkal.
Lehet autóval vagy busszal is közlekedni, de nem érdemes, mert a metró olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb.
A metróhálózat világvároshoz méltó szinten fejlett. Nyolc metróvonal van, mindegyik különböző színnel jelölve. Mindenhova el lehet jutni vele, beleértve a város környéki településeket is. A metró tiszta és légkondicionált. Egy megállónak több kijárata is lehet, néha tíznél is több. Ezért érdemes figyelnünk a kijáratok sorszámára.
Havi vagy heti bérlet nincs, minden alkalommal új jegyet kell váltani. Egy olyan típusú bérletkonstrukció létezik, amely meghatározott számú utazásra jogosít. 10 vagy 20 ezer wonba kerül, és a metróra 10 %, a buszral pedig 8 % kedvezményt nyújt. Jegyet és bérletet a metrómegállókban a pénztárostól vagy az automatából lehet vásárolni. A jegy a metróban három óráig érvényes, és korlátlan átszállást biztosít bármelyik metróvonalra. A jegyek ára Szöulon belül általában maximum egy átszállással 700, több átszállással 800 won (130-150 forint), és a környező városokba is csak maximum 1100 won (200 forint).

Látnivalók:

Gyeongbokgung királyi palota
A 3. metró vonal Gyengbokgung megállójánál, az 5. kijáratnál. Nyitva kedd kivételével minden nap 9-től 17 óráig (márciustól októberig 18 óráig). Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 19 óráig. A jegy ára felnőtteknek 700 won, 23 éven aluliaknak 300 won. Hat éven aluliaknak ingyenes a belépés.

A Chosun dinasztia első királyának, Taejonak az uralkodása alatt épült 1395-ben. A palota neve boldogságot jelent, és egyrészt azt akarták kifejezni vele, hogy a jövendő királyok legyenek boldogok, másrészt azt, hogy Korea egész népe is legyen boldog és fejlődjön. Amikor 1592-ben a japánok elfoglalták Koreát, a palota szinte teljes egészében tönkrement, de 1865-ben újjáépítették, és 1990-ben restaurálták.

Changdeokgung palota
A 3. metróvonal Anguk megállójánál, a 3. kijáraton keresztül jutunk ide. Nyitva hétfő kivételével minden nap. Csak idegenvezetővel látogatható; az angol nyelvű idegenvezetés indulási időpontjai: 11.30, 13.30 és 15.30. A jegy ára felnőtteknek 2200 won, 24 éven aluliaknak 1100 won. Hat éven aluliaknak ingyenes a belépés.

Az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított palota 1404-ben épült. Gyeongbokgung helyett ez lett az új királyi székhely az 1592-es japán betörés után. Az épületek és a park elrendezése nagyon jól mutatja a koreai építészetre jellemző, az épületek és a természeti környezet közötti harmóniát.

Deoksugung palota
Megközelíthető: az egyes metróval, a Sijang megállónál, az első kijáraton keresztül és a kettes metróval a Sijang megállónál, a második kijáraton keresztül. Nyitva hétfő kivételével minden nap, márciustól októberig 9 és 18 óra, novembertől februárig 9 és 16.30 óra között. A belépő felnőtteknek 700, 19-24 éveseknek 300 wonba kerül, míg az ennél fiatalabbaknak ingyenes.

A 15. században épült palota az 1592-es japán betörésig, majd 1897-től 1919-ig, Gojang király uralkodása alatt volt a királyi család lakóhelye. A palota különböző épületeiben ma két múzeum van: a Királyi Múzeum, amely a Chosun dinasztia királyi udvarának tárgyait mutatja be, valamint a Deoksugung Művészeti Múzeum, amelyben modern művészeti kiállításokat nézhetünk meg.

Jongmyo
Megközelíthető: az egyes metróval, a Jongno 3. (ejtsd: samga) megállónál, a 4. kijáraton át, a hármas és az ötös metróval, szintén a Jongno 3 megállónál. A jegy ára 700 won (felnőtteknek), 300 won (18 évesnél idősebb diákokoknak), ingyenes (18 éven aluliaknak). Nyitva: 9 és 17 óra között, kedd kivételével.

Királyi szent hely. A Chosun dinasztia első királya, aki 600 évvel ezelőtt Szöult tette meg az ország fővárosává egy olyan dinasztiát szeretett volna létrehozni, mely örökre uralkodik Koreában. Ennek jegyében a már meghalt király és királynő emlékére minden évben ünnepséget rendeztek a király gyermekei és az ország főméltóságai. Az ünnepséget minden évben itt rendezték. Az UNESCO 1995-ben a világörökség részévé nyilvánította.

Namsangol tradicionális koreai falu
Megközelíthető: a 3-as és 4-es metróval, a Chungmu-ro megállónál, a 3-ik kijáraton át. A belépés ingyenes.

Szöul közepén hozták létre ezt a csodálatos, középkori hangulatot árasztó kis bemutató falut. Öt Chosun-kori házat állítottak itt fel, mesterséges patakot, történelmi emlékeket kiállító bemutató pavilonokat építettek a Namsan hegy völgyében. Régi bútorok, házak, szép növényekkel díszített udvarok idézik fel a régmúlt történelmi korok iránt érdeklődőknek, hogy milyen volt itt az élet évszázadokkal ezelőtt. Államilag minősített mesterek által készített művészeti tárgyakat lehet vásárolni, és hétvégén esténként tradicionális műsorok egész sorát nézhetjük meg. Sokan szoktak itt tradicionális esküvőt rendezni, régi ruhákban. Ha valaki szerencsés, és pont ilyen időben jár itt, annak rendkívüli élményben lehet része.

63-emeletes épület
Megközelíthető: az 5-ös metróval, a Yeouinaru megállónál az első kijáratnál kell kijönni, és át kell szállni a 48-as vagy 70-es autóbuszra. A kilátó 10 óra és 20.30, az Akvárium 10 és 20 óra között van nyitva. A jegy a kilátóba felnőtteknek 5500, közép- és általános iskolásoknak 4.400 wonba kerül. Az Akváriumba a belépés felnőtteknek 9.000, középiskolásoknak: 4.900, általános iskolásoknak 4.400 wonba kerül.

Ez a felhőkarcoló 264 m magas. Van benne kilátó, nagy akvárium, IMAX-mozi, posta, étterem, bank, bevásárlóközpont. A világ 63 IMAX (Eye Maximum)-mozija közül ebben az épületnek található az egyik. Vetítővászna 25 méter hosszú és 18 méter széles - a legnagyobb, amit az ember nézni képes. Mindent beépítettek ebbe a függőleges városba. Az ember - hacsak nem akar a szabadban sétálni - akár az egész életét is leélhetné úgy, hogy ki sem teszi a lábát innen, és mégsem szenvedne hiányt semmiben. Mindenképp érdemes ellátogatni ide. A 63. emeleten kilátó van, ahonnan nem csak az egész várost, de ha jó idő van, a másfél órányi metróútra lévő nyugati tengert is láthatjuk. Az üvegfalú liftben úgy érzi magát az ember, mintha repülőgépen ülne.

Lotteworld
Megközelíthető: a 2-es vagy a 8-as metróval, a Jamsil megállónál, a 3-as kijáraton át. Nyitva: 9:30-23:00 óra között (egész évben). Jegyek: sok fajta van. 11.000 wontól 25.000 wonig (felnőtt).

Korea legnagyobb vidámparkja Szöul közepén található. Hatalmas szórakozó centrumba érkezik az ide látogató. Két része közül az egyik a fedett Lotte Adventure. Ennek területe 82,650 négyzetméter, és esős időben is lehet benne szórakozni, mert üveg kupola takarja az egészet. Lotteworld másik része a szabadtéri Magic Island. Lotte Adventure-t és Magic Island-ot vonat kapcsolja össze egymással. Magic Island, az első koreai vidámpark egy tó kellemes környezetében épült. Össze sem hasonlítható a budapestivel sem méretében, sem a szórakoztató eszközökben. Sok látnivaló is van a környéken. Közel van a Lotte áruház, a Lotte szálloda, és a Néprajzi Múzeum is. Ez utóbbit feltétlenül érdemes megnézni. Este 5 óra után olcsóbb a belépőjegy a parkba.

Insa-dong negyed
Megközelíthető: az 1-es, a 3-as és az 5-ös metróval, a Jongno 3 (sam)-ga megállónál. Megközelíthető: az 1-es metróval a Jonggak megállónál, a 3-as metróval az Anguk megállónál vagy az 1-es, 3-as, 5-os metróval a Jongno 3 (sam)-ga megállónál.

Aki Koreát a mindennapi életben akarja látni, annak feltétlenül el kell jönnie ide. Insa-dongban van egy utca, amely tele van galériákkal, antikvitásokat áruló boltokkal, antikváriumokkal, porcelánokkal, koreai éttermekkel. Az üzletek többsége vasárnap is nyitva van. Élő kulturális kincsnek vagy utcai múzeumnak is hívják ezt a területet. 1997 áprilistól sétálóutca lett, ahol minden vasárnap van valamilyen műsor. Évente kétszer van fesztivál: májusban és októberben. Műsorok: maszkabál, speciális színészeti szerepjátékok, utcai hagyományos ételek kiállítása, antik művészeti kiállítások, fazekas bemutatók.

Namdaemun piac
Megközelíthető: a 4-es metróval, a Hoehyeon megállónál, az 5. kijáraton át. Nyitva: minden nap korán reggelig. Ingyen idegenvezetőket lehet kérni a +82 (2) 752 19 13 -as telefonszámon.

Érdekes, egész éjjel nyitva tartó piac, csak korán reggel zár be. Ha valaki nyáron, nagy melegben tartózkodik Szöulban, ezt a látványosságot éjszaka érdemes megnéznie.
Más városokból is járnak ide a kereskedők vásárolni. Ez Korea legnagyobb és legrégibb tradicionális piaca. Minden áru olcsóbb itt, mint más helyeken. Ruha, cipő, táska, kozmetikai szerek, és minden egyéb áru megtalálható ezen a világhírű bevásárlóhelyen.
Japánul és angolul beszélő ingyenes idegenvezetők segítenek a külföldieknek. Nyáron is lehet vásárolni például téli ruhát 20 vagy 30 százalékkal olcsóbban. Az egyik leghíresebb áru itt a szemüveg, mert olcsó és jó minőségű. A japán turisták fő bevásárló helye. Van egy, a budapesti Westend City Centerhez hasonlító áruház is ezen a piacon, de sokkal nagyobb és olcsóbb: a MESA. A földszinten ingyen adnak innivalót a nézelődőknek. Érdemes a koreai utcai ennivalót is megkóstolni. Evés és ivás után hat emeletnyi, légkondicionált áruházat járhatunk be. Meleg nyári napokon már csak a légkondicionálás miatt is érdemes ide benézni.

RENDEZVÉNYEK

Gojong király és Myeongseong királyné esküvőjének bemutatója
Április és Október egyik szombat délutánján, az Unhyeongung palotában. Szervező: Yemunkwan. Telefon +82 (2) 737 6444. A belépés ingyenes. Megközelíthető: a 3-as metrón az Anguk megállónál, a 4-ik kijáraton át.

Az Unhyeongung palotában minden évben kétszer mutatnak be hagyományos palotai esküvőt. A Chosun dinasztia korában a király fiának palotai esküvőt kellett tartania. Amikor a királyfi elérte a nősülési kort, abban az évben az egész országban nem mehettek férjhez a lányok addig, amíg ki nem választották közülük a királynét. Az lehetett királyné, akit háromszor is kiválasztottak. A király fiának ugyanúgy kellett nősülnie, mint a köznépnek. A hagyomány szerint a fiúnak kell a lányos házhoz mennie, hogy megkérje a lány kezét, és onnan haza vigye. De mivel a palotai esküvő sokkal nagyobb, ezért ilyenkor a lányos házat egy másik palota helyettesíti. Gojong király és Myeongseong királyné esküvője 1866. március 21-én, Unhyenongung-ban volt, ahol Gojong apja lakott. Az apa nem volt király. Akinek sikerül ezen a látványosságon részt vennie, rengeteg élménnyel lesz gazdagabb. Rengeteg népviseleti ruhát is láthat itt, és megfigyelheti a régi szokásokat.

Lampion fesztivál
Április 8-án, és a holdnaptár szerint előtte lévő vasárnap, a Jogyesa templomnál és a Jongno úton. A belépés ingyenes. Szervező: Korea Buddhism Jogyejong Rrend, telefon +82 (2) 725 6641. Megközelíthető: az 1-es metróval a Jonggak megállónál, a második kijáraton át.

Minden buddhista templomot színes papírból készített lótuszvirág-lampionokkal díszítenek Buddha születésnapján. Buddha 2600 évvel ezelőtt született Indiában, és bölcsességet adott az emberiségnek. Születésnapja április 8-án van a holdnaptár szerint. A születésnapja előtti vasárnapon lampion parádét tartanak a belvárosban is. A töménytelen sok lótuszvirág-lámpától az ember úgy érzi, mintha egy másik világban lenne.

Hol együnk?

A koreai asztalra minden, az étkezésre szánt ételt egyszerre tesznek ki: levest, húst, halat, zöldséget, rizst, gimchit. Az étkezések alapja a bap (főtt rizs), a guk vagy tang (leves), a gimchi és néhány egyéb side dishes (fogás). Rizst mindennel esznek. 20-30 féle ennivaló is van az asztalon. A gimchi sózott és fermentált (erjesztett) zöldségféle, amelyben megmaradnak az ásványi sók és a vitaminok (ahogy például a magyar savanyúságokban is). A fermentálás során keletkezett természetes savak étvágygerjesztőek és jótékonyan hatnak az emésztésre. A gimchinek több, mint száz fajtája van, attól függően, hogy miből készül (készülhet például kínai kelből, retekből, uborkából stb.). A gimchit majdnem ezer éve fogyasztják a koraiak. Ez a leghíresebb és legfontosabb köretféle, és minden ennivalóhoz ingyenesen felszolgálják.
A következő főételeket feltétlenül ajánljuk megkóstolni. Ezek általában szoktak ízleni a külföldieknek:bibimbap (főtt rizs zöldséggel), japchae (tészta hússal és zöldséggel), bulgogi (roston sült marha vagy sertéshús). A főételekhez néhány köretet ingyenesen felszolgálnak.

Goryeojeong
115-2, Nonhyeon-dong, Gangnam-gu. Megközelíthető a 3-as metróval, az Apgujeong megállónál, a második kijáraton keresztül.

Régi, nemesi hangulatú, hagyományos koreai étterem. Teljes (20-30 fogásból álló) koreai menüket lehet itt megkóstolni. Ez azt jelenti, hogy egy koreai főétkezés nem két-három fogásból áll, mint Európában, hanem egyszerre sokféle étel és kiegészítő van az asztalon. Mint egy svédasztal, ahonnan bármit választhatunk. Természetesen az ételeket külön is rendelhetjük, de ha igazán koreai vacsorára vágyunk, akkor ilyen full course-nak nevezett menüt kell rendelni. Emellett az esténként megtartott néptáncbemutatók és a hagyományos koreai hangulat miatt is érdemes egyszer ide ellátogatni, bár az ára kicsit magasabb az átlagosnál.
Egy full course menüt 35-70.000 won közötti áron kaphatunk, de négy ember bőségesen jól lakik belőle.

The school bell's ring ring ring cafe
Megközelíthető: a 3-as metróval az Anguk megállónál, a 6. kijáraton át. Nyitva 11 és 23 óra között.

A néhány évtizeddel ezelőtti koreai iskola hangulatát árasztja ez a cafe. Amikor a koreaiak nosztalgiázni akarnak, ide jönnek. Tulajdonosa egy híres humorista, néha vele is lehet találkozni. Tanároknak 10 % kedvezményt adnak. Amikor az Insa-dongban járunk, akkor ez a kávéház kitűnő hely a pihenésre. A kávé, a sör vagy a tea 4000 wonba kerül.

Old tea house cafe
Megközelíthető: az 1-es metróval, a Jonggak megállónál, a 3. kijáraton át. Nyitva 11 és 23 óra között.

A környezet és a berendezés egy régi koreai szobára emlékeztet. Különleges koreai teákat és alkoholos italokat ihatunk itt. Egy száz növényből (!) készült tea 5000 won-ba kerül.

Dongsoong Bulgogi
1-145, Dongsoong-dong, Jongno-gu. Megközelíthető a 4-es metróval a Hyehwa megállónál, a második kijáraton át. Nyitva minden nap 10 és 23 óra között.

Az étterem a Daehangno utcán levő Marronnier park mögötti utcában van. A Daehangno utca híres kulturális szempontból. Sok színház van itt, és az utcán is láthatunk előadásokat. Egy kellemes séta után tudunk enni ebben a nem annyira elegáns, de olcsó étteremben, ahol az ízek ugyanolyan finomak, mint egy jóval drágább helyen. Egy személyre a bulgogi 9,000 wonba kerül (250g). Nyáron kinn is lehet enni, bulgogit sütögetve.

Gogung: Bibimbap étterem
12-14, Chungmoo-ro 2ga. Megközelíthető a 3-as és a 4-es metróval, a Chungmoo-ro megállónál. Nyitva minden nap 9 és 22 óra között.

Tiszta, barátságos hely, ahol a pincérek is udvariasak. A bibimbap a japánok egyik kedvenc koreai étele, ezért itt is sok japánnal találkozhatunk. Több féle bibimbap (főtt rizs zöldséggel) van, 6.000, 7.000, 10.000 és 23.000 won közötti árakon. Az egyik híres koreai bevásárlóutcában, a Myeongdongban találhatjuk ezt az éttermet.

Amsa Haemultang
58-18, Songpa-dong, Songpa-gu. Megközelítés: 2-es metró, Jamsil megálló, 1. kijárat. Nyitva 10-től 22.30-ig.

Az étterem fő specialitása a tenger gyümölcsei leves. Van benne garnélarák, homár és abalone gombával, ázsiai petrezselyemmel stb. Az a neve a levesnek is, hogy Haemultang, és nagyon egészséges. Az egyik nagy vidámpark, a Lotte world mögött van. Egy vagy két személynek való kicsi adag 29.000 won, ha hárman vagy négyen esznek egy közepeset, akkor 41.000.

Szálláslehetőségek:

Koreában sokféle szállás közül tudunk válogatni, és ahogy a minőség, úgy az ár is széles skálán mozog.

Szállodák

Öt osztály van, de ezeket nem csillagokkal jelölik, mint nálunk, hanem a koreai nemzeti virággal, a rose of Sharonnal (lásd a képet). A kategóriák a következők: super de luxe (SDL), de luxe(DLX), first class, second class és third class. Turistaszezonban és a nemzeti ünnepeken, amikor mindenki utazik, célszerű előre foglalni szobát. A számla tartalmazza a 10 % kiszolgálási díjat, ezért nem kell borravalót adni.

Budget Inn (koreaiul Yeogwannak)
Általában a szobák vagy a belvárosban, vagy turista centrum közelében vannak, és 20.000-40.000 won között mozog az áruk. Van koreai stílusú szoba, ahol nincs ágy, csak matrac, takaró és párna. És van nyugati stílusú, amelyben dupla ágy van. Minkét fajta szobában van zuhanyzó és televízió. Fizetni bejelentkezéskor kell. Bővebb információ és internetes foglalási lehetőség: www.worldinn.com.
Szöulban a Tourist Information Centerben lehet szobát foglalni. Ennek címe: 10 Da-dong (utca), Jung-gu (negyed). Nyitva: minden nap 9 és 20 óra között. Telefon: +82 (2) 757 0086, fax: +82 (2) 319 0086

Guest House Korea
19-2, Waryong-Dong, Jongno-gu.
Telefon: +82 (2) 3675 2205, Fax: +82 (2) 742 9736
internet: www.guesthouseinkorea.com, e-mail: webmaster@guesthouseinkorea.com
Megközelíthető: az 1-es, 3-as és 5-ös metróval, a Jongno-3ga megállónál.

Könnyű megtalálni, és mindenhez közel van, mert a belvárosban található. A vendégek rendelkezésére áll itt kábel TV, internet, poggyász megőrző, és még ingyenes kávét is adnak. Emellett olyan koreai önkéntes segítőket is találunk itt, akik azért végzik ezt a munkát ingyen, mert érdeklik őket idegen kultúrák, emberek, és szeretnének ismeretséget, barátságot kötni külföldiekkel.
Az egyágyas szobák ára egy éjszakára 15.000-30.000, a kétágyasoké 35.000-40.000 won között van.

Home stay
Ha valaki nem csak a látnivalókra, hanem a koreai családi életre, az emberekre is kíváncsi, akkor számára a home stay a legjobb lehetőség. Egy család otthonában lakhat, és részt vehet a család életében, együtt étkezhet velük, és beszélgetésre is sok alkalom nyílik. A családoknál legalább egy ember tud angolul. Egy éjszaka egy felnőttnek 25 dollár egy párnak 45 dollár. Néhány cím, ahol érdeklődhetünk efféle szállás iránt:
LABO Korea Homestay
Homestay Korea
Korea Homestay
SN Global

Hasznos linkek:

http://www.korea.net